Előadások
Olt Tamás – Szirtes Edina „Mókus” – Váradi R. Szabolcs
Tüskevár
Szigligeti Színház Lilliput Társulat, Nagyvárad Táncegyüttes
musical Fekete István azonos című regénye alapján
Sokunk gyerekéveihez hozzátartoztak azok a feledhetetlen nyárivakációs pillanatok, melyeket falun töltöttünk. Maradandó élmények helyszínéül szolgáltak ezek a tájak, találkozások és igaz barátságok születtek, szerelmek szövődtek.
Előadásunk egy ehhez hasonló beavatástörténet, melyben nyolcadikos főhőseink egy olyan archaikus miliőbe kalauzolnak minket, nézőket, ahol a természet kerül fókuszba. A természet törvényeinek felfedezése, az első halászat, az első vadászat élménye, a természettel való első igazi találkozás, mind-mind olyan pillanatok egy gyerek életében, amelyek befolyásolják és végig kísérhetik a későbbi életét. Az ott megismert állatok olyan valóságot teremtenek a gyerekek fejében melyek kinyitják a képzelet kapuit és szürreálisnak hathatnak. Előadásunk ezt a szürrealitást próbálja megragadni, a rendezői koncepció a gyerek szemével láttatja a történéseket. Fekete István regényadaptációját a zenék és dalok teszik még mesésebbé, mely könnyed kikapcsolódást és déjá vu élményt ígér kicsitől nagyig az egész családnak.
Rendező: Györfi Csaba
Látvány: Cristina Breteanu
Dramaturg: Czvikker Katalin
Koreográfus asszisztens: Kerekes Dalma
Szereplők:
Matula bácsi: Hanyecz Debelka Róbert
Tutajos: Boross Péter
Bütyök: Czégényi Ghent Ferenc Péter
Nancsi néni: Stéfán Bodor Mária
István bácsi: Daróczi István
Tutajos édesanyja: Németi Emese
Kengyel: Csepei Róbert
Kengyelné Éva: Oláh Anikó Katalin
Kalauz: Szabó J. Viktor
Csikas: Szabó J. Viktor
Újságos: Lélek Sándor Tibor
Lehőc: Lélek Sándor Tibor
Janda: Körözsi Eszter
Acél: Hadi Rómeó
Balogh: Katona Zoé
Balogh: Kólák Emese
Dubovánszky: Wagner Júlia
Dubovánszky: Bodoni Dombi Rozi
Sós: Fodor Vanca Ilián
Bika: Botházy Márton
Wallenberg: Erdei Dorottya
Kertész: Kiss Botond
Kati: Nagy Bernadett
Kati: Nagy Lilla
Egycsitri: Törteli Nadin
Kétcsitri: Barkóczi Réka
Férfi 1: Barabás Hunor
Nő 1: Kerekes Dalma
Férfi 2: Drimba Máté
Nő 2: Krupár Luca
Nő 3: Erőss Noémi
