Hírek / 2023.10.08.
Fux Fesztivál – harmadik nap!
A fesztivál második napján a zenészeké volt a főszerep, délelőtt a Brémai muzsikusok, este pedig a Kovax és barátai léptek fel. Hogy ki kerül a harmadik napon a középpontba? Október 9-én mindkét előadás Petőfi Sándort és költészetét idézi. Születésének 200. évfordulójára úgy tűnik, több bábtársulat is úgy alakította a repertoárját, hogy valamiképpen közelebb vigyék Petőfit és sorait a fiatalokhoz a színház által is, ilyen volt Nagyváradon az előző évadban a Lilliput Társulat tantermi előadása, az 5-8 osztályosok körében jól ismert petőfisándor@arany.hu.
Hétfőn 10 órától lesz látható a Transilvania stúdióban a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Tomcsa Sándor Színház Udvarhely Bábműhelyének koprodukciója, a Petőfi-Szelfi. A fiatalos hangvételű előadás írója, Szabó Attila és rendezője, Bartal Kiss Rita már nem ismeretlen a váradi közönség számára. Előadásuk olyan kérdésekre keresi a választ, mint Vajon ma Petőfi hány verset írna csetnyelven? Slam poetryként? Mit írna a kor aktuális urainak? Milyen ruhát hordana és megélné-e a harmincat? Elhallgatna inkább? Dühöngő posztokat rakna ki a Facebookra? „Az előadás szabad, asszociatív gondolatiságra, képiségre és zeneiségre épülő játék. Persze vígdráma. Persze kicsit azért összehúzza a szánkat. Persze elborít, s reméljük, magával ragad.” – írják a kérdések után az alkotók.
A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház János Vitéz előadása az árva pársztorlegény, Kukorica Jancsi történetét vetített homokanimáció kíséretében jeleníti meg, élő zenével egészítve ki. A homokanimációt az alkotásaival több díjat is elnyerő Cakó Ferenc készítette, és a látványos feldolgozásban Petőfi elbeszélő költeményének eredetije sem vész el, Szabó Dániel előadásában a teljes mű elhangzik. Az előadás az Árkádia színpadon 12 órától tekinthető meg.
Petőfi-Szelfi (10+) - október 9., 10:00, Transilvania stúdió
János Vitéz (12+) - október 9., 12:00, Árkádia színpad